Erdei fenyő - Pinus sylvestris

Kérge a törzs alsó részén szürkés, de a felső részén téglapiros, barnásvöröses, egy csomóban két levél van. A hozzá legjobban hasonlító erdeifenyő esetében a fa felül is szürkésfekete. Az erdeifenyő levelei rövidebbek, 4-5 (10) cm hosszúak, szürkészöldek, míg a feketefenyő tűlevelei sokkal hosszabbak (8-17 cm), és sötétzöldek. Sokfelé ültetik.

Drog: a kora tavaszi, fejlődésnek indult csúcsrügyeit szedik (Pini turio), de a friss ágvégekből és a tűlevelekből illóolajat is nyernek (Aetheroleum pini silvestris). A törzsén létrehozott bevágásokból a fenyőbalzsam szivárog ki, melyből vízgőz lepárlással elkülönítik az illékony frakciót (Aetheroleum terebinthinae rectificatum). A hátramaradó rész a fenyőgyanta (Colophonium). Fájának száraz lepárlásával nyerik a fenyőkátrányt (Pix liquida)

Vadon élő és telepített fafajunk. Vadon csak a Bakony szélén és Nyugat-Dunántúlon fordul elő. Illóolajában monoterpének, az alfa és béta pinén fordul elő, és a bornilacetát, mint fő komponens. A gyanta alkotói a nem illékony diterpének és lignánok. A kátrányban fenol van.

- Az un. fenyőrügy vizes kivonata és az illóolaj köptető hatású, és csökkenti a légutakban a kórokozó baktériumok fejlődését.

- Inhalálásra az erdei fenyő illóolajánál jobb a törpefenyő (Pinus mugo) illóolaja. A légcsőhurutra a belőlük készült kenőcsök és készítmények alkalmasak külsőleg.

A fenyőfélék illóolajai túlérzékenységi reakciót, allergiát válthatnak ki. Ezt az eleve benne lévő karén, és a tárolás során képződő peroxidok okozhatják. A fenyőgyantából készülnek a gyógytapaszok, és az egyéb gyógyászati kötszerek rögzítésére használt ragasztó folyadékok