Rikjú utolsó teája
2016.09.24
Szen-no Rikjú (Rikyu) volt Tojotomi Hidejosi hadúr teamestere. Rikjú (Rikyu) teaszertartással kapcsolatos szabályai máig élnek, mert tanítványai, leszármazottai tovább vitték a tanításokat. Dédunokái idején már 3 önálló iskola létezett.
Ma is működik mindhárom, de a leghíresebb, és a legismertebb az Uraszenke (Urasenke) iskola, amihez az is hozzájárult, hogy egyedüliként ez nyitotta meg kapuit a külföldiek előtt.
Érdekességként megemlítjük, hogy ennek az iskolának a kertjében áll ma a szobor, ami végül Rikjú (Rikyu) kikényszerített öngyilkosságához vezetett.
Rikjú szobor
Hidejosi hadúr
A teaszertartás nem folyt mindig békés körülmények között, különösen zűrzavaros időkben, amikor nem volt szokatlan dolog a teába mérget keverni és így ölni meg a vendéget vagy a házi gazdát. Egy ilyen mérgezési gyanu miatt halt meg Rikjú mester is. Hidejosi hadúrnak elég volt egy hamis vád, ami szerint a teamester meg akarja mérgezni őt. Ez pedig az árulok szerint úgy fog történni, hogy a teamester teában fogja nyújtani a hadvezérnek a mérget. Ez elég volt ahhoz, hogy a gőgös Hidejosi kegyetlenűl megbüntesse Rikjú mestert.
Egyetlen kedvezményt nyújtott neki: saját keze által halhatott meg.
Az önfeláldozás napján Rikjú magához hivatta legnevesebb tanítványait az utolsó teaszertartásra. A vendégek szomorúan lépték át a meghatározott órában a teaház küszöbét. Amint letekintettek a kertre a fák mintha megborzongtak volna, és leveleik zugása úgy hallatszott, mint a hontalan lelkek suttogása. Drága füstölő füsthulláma áradt ki a házból. Ez a jel, amely a vendégeket belépésre hivta. Egyik másik után surrant be nesztelen léptekkel és foglalta el nesztelenül a helyét. A tokonamában egy kakemono fügött, egy öreg szerzetes tökéletes irása, amely a földi dolgok mulandóságáról beszélt.
A széntűzhely fölött duruzsoló katlan zümögött, mint a tücsök a tűnő nyári éjszakában. Nemsokára belépett a vendéglátó is. Felszolgálták a teát, hallgatagon üritették ki csészéiket; a vendéglátó az utolsó volt.Az ősi szokás szerint a legtiszteletreméltobb személy, ekkor engedélyt kért a tea edények megszemlélésére, Rikjú mester elé helyezte az egyes tárgyakat, a kakemonót is. Miután mindnyájan megcsodálták azok szépségét, Rikjú mester az jelenlévőket megajándékozta az edényekkel, csupán a saját csészéjét tartotta meg.
-Soha ember ne használja ezt a szerencsétlen ajkaktól bemocskolt edényt- szólt a mester és darabokra törte. A szertartás befejeződőtt. A vendégek alig tudták könnyeiket visszafolytani. Végső búcsút vettek a mestertől és csendben távoztak. Csak a legkedvesebb tanítványát marasztalta Rikjú, hogy vigasza és támasza legyen halálában.
Rikjú levette teaöltönyét és gondosan hajtogatva tette a gyékényre, amely a padlót fedte. Kiviláglott hófehér halotti ruhája, amelyet addig az öltöny takart. Szeretetteljesen pillantott halála tőrére, villanó pengéjére, és csodálatos versben így szólt hozzá.
Örömmel üdvözöllek, te örökkévalóság Kardja! Buddha vérén és Darma által ugyanúgy építetted önmagad útját.
Mosollyal arcán ment át Rikjú az Ismeretlenbe. Aki szépen élt, a szép életre tanította embertársait, gonosz ellenségei révén halt meg, de szépen halt meg, mint amilyen szépen élt."
(Részlet Kakuzo művéből)