Sencha - Japán zöld tea

A szencsa (煎茶?) mindennapi fogyasztásra szánt japán zöld tea, mely jellemzően egész tealevelek forrázásából, vagy párlásából készül. Japánban a legkedveltebb tea, a teatermelés 80%-át ez a teatípus adja. Szüretváltozatai a gjokuro és a bancsa teák. Ezzel ellentétben a matcsa a zöldtea levelek porrá őrlésével készül, gyakorlatilag maga a tealevél válik itallá. A szencsa elkészítése gyakran szertartásos, szakrális jelentőségű is lehet, melyet szencsadónak ("a szencsa útja") neveznek. Az évszázadok alatt kialakult eltérő párlási megoldások miatt más ízvilágú teaitalokat készítenek.

A Sencha kínában

A senchát a kínaiak találták fel, aztán az elűzött szerzetesek megmutatták másoknak és azóta mások jobban készítik, mint ők, de azért létezik kínai sencha, hétköznapi igényeket kielégítő gőzölt zöld tea, ami ráadásul ellenőrzött bioplógiai művelésből származik, vegyszert, növényvédőszereket, vagy más a humán természettől idegen eszközöket nem alkalmaztak termelése során. Sima, vegetális ízek, kevés keserűvel, ugyanannyi édessel, kielégítő erővel, valóban a sietős, az ízesítendő de mégis erőt kereső hétköznapokra. Sokszor étkezés után.

A Japán sencha

Szencsa

A japán sencha alapítója, egy kínai szerzetes Ingen (1592-1673)volt, aki valószínűleg politikai menekültként érkezett Japánba, miután a mandzsuk leigázták a Ming dinasztiát, melynek ő a Manpukuzan hegyen székelő Obaku Zen szekta vezetőjeként fontos támasza volt. Ingen 1654-ben zen buddhista szerzetesként érkezett Japánba, olyan pillanatban, amikor hosszú évszázadok kegyetlen háborúi után a chanoyu csillogó, elegáns luxussá, szórakozássá vált, és az országnak immár az európai országok kíváncsiságával is számolnia kellett. Hét évvel később engedélyt kapott arra, hogy felépítse Ujiban a Manpukuji templomot, ami máig a japán Obaku Zen szekta székhelye. A temlom kínai stílusban épült és a kínai kultúra sok aspektusát, így a Ming dinasztia csillagászati tudományát, a konyha és a teaművészetet is közvetítette az országba. A hagyomány úgy tartja, hogy Manpukuji a felöntött, leveles teaivás divatjának elindítója, a sencha japán szülőhelye; Ingen révén Manpukuji a japán leveles tea szülőhelye és kiindulópontja volt.

Szencsa

A sencha, ma ismert formájában még később, 1738-ban, az Edo kor közepén (1603-1868) Nagatani Soen révén jelent meg, aki kidolgozta a tealevelek japán típusú hosszanti sodrását, összepréselését, felszakítva ezzel a sejtfalakat még gyorsabb felöntést és jellegzetes, erős ízt érve el. Ezt a feldolgozási módot nevezték el "Uji Senchának", más néven türkizkék senchának, megkülönböztetendő az akkor már ismert, erős sencháktól. Az Uji Seiho,a ma is ismert általánosan elterjedt sencha metódus. A sencha főbb feldolgozási fázisai a következők:

1. Szedés

Mivel a munkaerő meglehetősen drága Japánban, a kézi szedést csak a legértékesebb teáknak tartják fenn, a sencha szedésére a legáltalánosabban elterjedt módszer a nyírás, amit a tea formáját követő gépekkel végeznek, innen a japán teakertek gyönyörű, rendezett megjelenése.

A szedést a levelek érettségére vonatkozó pontos kalkulációk előzik meg. A gépi nyírás természetes módon levélrészeket is magában foglal, ami a nyírás után jól látszik, de mivel a következő, nyári szedések az értéktelenebb kawayanagi bancha és hojicha szedések, ezért a nyírással végeredményben nem rontják a tea minőségét.

2. Gőzölés

A leszedett leveleket az üzemben azonnal meggőzölik, ami a normál sencha esetében 15-45 mp erős gőzt jelent. Az erős gőz világosabb, töredezett levelet, öntetben viszont lágyabb, rövidebb felöntésű, kevésbé fanyar ízt jelent.

3. Sodrás

Első sodrás: ez a sodrás, ami tulajdonképpen forró levegő kíséretében történő könnyű rázogatás, ami kevesebb, mint felére csökkenti a levél víztartalmát.

Második sodrás: ez már nyomással kísért erős, préselő sodrás, ami felszakítja a tea rostanyagait, még a levélszárakból is eltávolítja a nedvességet, ami viszont átjárja az egész teamasszát. A tea ebben a fázisban újra a fermentáció felé "sodródik". Ez a fázis határozza meg a tea erősségét, ízgazdagságát.

4. Élező sodrás

Ezt egy érdekes gép végzi, ami a hagyományos, kézzel történő sodrást utánozza. Erős, sötétzöld színt és éles, hegyes külsőt kölcsönöz a teának.

5. Szárítás

A pontosan kalibrált, forró levegővel történő szárítás 5%-ra csökkenti a tea víztartalmát..

Mivel a készre szárított tea tartalmazhat öreg, rossz levéldarabokat, port , teaport és levélnyeleket, a teát forró levegővel való fúvatással osztályozzák, így jönnek létre a single estate, azaz a dűlő szerinti tételek, amik már alkalmasak a keverésre.

6. Sütés

A dűlő szerint megkülönböztetett teákat mindig besütik, ez megnöveli élettartamát, behatárolja ízét, illatát.

7. Válogatás

Ezután következik a szortírozás, majd a 30-60 Kg-os papírzsákokba történő csomagolás. A teát hűtött raktárakban tárolják, majd legalább 2 hónapnyi érlelés elteltével következhet a;

8. Keverés

Minden teakereskedő saját illat, íz és megjelenés szerinti teastílussal rendelkezik. Ennek meghatározásához a teákat keverni kell. Az előállított ízvilág a kereskedő/termelő védjegye, ami egész évben felismerhető és felidézhető.

A senchák egyértelműen a teák kesernyésebb oldalát mutatják nekünk, de ez a kesernyésség, ha a másik oldalról gazdag utóízekkel párosul kellemesen frissít, másrészt az utóízek mindig édesek. A sencha vitaminjai, aminosavai, tanninjai miatt az egyik legegészségesebb ital, ezért használunk hozzá kb. 70-75 Co-ra visszahűtött, lágy vizet, legfeljebb másfél-két perces felöntésekkel. A jó sencha erős, de lágy is, csillagszórószerűen sokízű, de kesernyés jegyek húzzák alá, utóízében teljes, majd vékonyodóan édes.

Eredete: teautja és a japán tea internetes oldala

Sencha - Japán zöld tea

Haladó beállítások